#átsorolás önköltséges képzésre

Felsőoktatás Eduline

Friss: mutatjuk, milyen átlagot kell elérni ahhoz az egyetemen, hogy ne soroljanak át fizetős képzésre

Könnyebb lesz megtartani az állami ösztöndíjas helyet ettől a tanévtől – írtuk meg csütörtök reggel, miután átnéztük az egyetemek új átsorolási szabályairól szóló tájékoztatókat. Most összegyűjtöttük az összes ilyen dokumentumot, hogy meg tudjátok nézni, milyen minimumátlagot és kreditszámot kell elérnetek, ha nem szeretnétek, hogy júniusban önköltséges formára soroljanak át.

Felsőoktatás Csik Veronika

Ötezren úszták meg a tandíjfizetést, de pont az egyik legnépszerűbb egyetemen nincs ingyen félév

Több mint ötezer alulteljesítő egyetemista tarthatja meg állami ösztöndíjas helyét egy múlt heti kormánydöntés alapján, amely bőven ad feladatot az egyetemek, főiskolák tanulmányi osztályainak. Mivel a kormány az őszi szemeszter kezdete után két héttel bólintott rá az idei "átsorolás" törlésére, a hallgatók egy része már befizette a tandíjat, mások pedig - nem vállalva a fizetős képzéssel járó terheket - be sem iratkoztak erre a félévre. Ők utólag vehetik fel a tantárgyakat, és a tandíjat is mindenkinek visszautalják.

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?